8.2. A principátus rendszere o Octanianus, aki felvett az Augustus (fenséges) nevet, tanult Caesar hibáiból, ezért ügyelt a köztársasági formák látszatának fenntartására. Bár ő is megszegte a római törvényeket, hiszen több tisztséget is viselt éveken át, sosem viselte egyszerre valamennyit, és időnként híveinek át is engedte némelyiket.
o A dictatori tisztséget következetesen visszautasította, ezzel is jelezve, hogy nincs teljhatalma. Sokszor volt consul, a közigazgatás és a hadsereg irányítója.
o Többször volt néptribunus, ami a vétójogot biztosította számár. Időnként megválasztatta magát censornak, így átírhatta a senatus névsorát. Pontifex maximusként ellenőrizte a papi testületeket és a hivatalos kultuszt.
o A senatus tagja és elnöke, azaz princeps volt Kr. e. 28-tól. Ez a tisztség rendszerének, a principatusnak a névadója: elsőként szólalt fel és szavazott, de elméletben nem volt valódi hatalma.
o Valójában a köztársasági tisztségek jogkörein keresztül egyeduralkodóként, császárként (a szó Caesar nevéből származik) uralkodott. A principatus köztársasági formákkal leplezett egyeduralom Augustus együttműködött a senatussal, ha az nem próbálta korlátozni a hatalmát. A principátus tényleges kezdetének a Kr. e. 27-et tartjuk, mert Octavianus ekkor mondott le rendkívüli triumvíri hatalmáról és „adta át a szenátusnak és a római népnek” a hatalmat. A régi provinciákba a senatus küldött helytartókat, ahonnan a légiókat kivonták.
o Az újabb és fontosabb provinciák helytartója (proconsul) maga Augustus volt. a későbbiekben a császárok megszervezték a Róma városában állomásozó testőrgárdát (praetoriánusok) és a senatus által ellenőrzött államkincstár mellé a császári kincstárat. …
