Miért a kedvenc korszakom a hellenizmus, és azon belül a szofisták pedagógiája? Erre a kérdésre egyszerű a válasz. A pedagógiai módszerük számom magával ragadó és teljes mértékben egyetértek velük. Mélységesen hittek az egyén alakíthatóságában és nevelhetőségében, igaz sokszor túlzott optimizmusba csapott át a pedagógiájuk. Mint leendő pedagógus, a szofisták módszerét alkalmazni fogom (persze egészséges egyensúlyt tartva), hiszen én is kiemelt fontossággal tekintek a pozitív értékelésre, dicséretre és a motiváció fenntartására. Véleményem szerint egy sikeres pedagógia kulcsa közé tartozik a pozitív attitűd, élménypedagógia, a nagyszerű szónoki beszéd, amit a hellenizmus korában is tanítottak a diákoknak, továbbá a hit, mivel ha mi, pedagógusok hiszünk a diákban, hogy sikeres ember válhat belőle, akkor a gyermeket motivációval ruházzuk fel és bármire képes lesz. Számomra a sikeres pedagógia az, ha már egy gyermek csillogó szemmel tekint az órára és hatottam rá, akkor elértem célomat.
A szofista nevelés jelentőségét Anthiphón fogalmazta meg nagyszerűen:
"Véleményem szerint a világon legfontosabb a nevelés; ha ugyanis valamit helyesen kezdünk el, úgy valószínű, hogy az jól is végződik. Amilyen a mag, melyet a földbe vetünk, olyan a várható aratás is. Ha egy fiatal lélekbe nemes műveltséget hintünk el, úgy ez az egész életen keresztül virágzik, és sem eső, sem szárazság nem pusztíthatja el. A környezet szerint, amelyben napunk jó részét eltöltjük, igazodik szükségszerűen jellemünk fejlődése is."
…
