Már az első fejezet rávilágít arra, hogy a mű központi témája a gyermeki és a felnőttkori én ütköztetése lesz. Ezt már az első mondat, egy Dantétől vett idézet is bizonyítja: „Túl jártam életem felén”
A gyermekkor és felnőttkor ütköztetése a címszereplő, Esti Kornél és a narrátor karakterén keresztül valósul meg. Az olvasó kezdetben azt gondolhatja, hogy két különálló szereplőről van szó, viszont később egyértelművé válik, hogy egy ember két énje áll szemben egymással.
Karinthytól a „Találkozás egy fiatalemberrel” című novella ugyanezt a témát dolgozza fel, a felnőtt főszereplő találkozik fiatalkori önmagával.
A novellafűzér utolsó fejezete az élet és a halál kapcsolatának kérdését boncolgatja egy rendkívül egyszerű és hétköznapi képen, a villamos képén keresztül.
A villamoshoz, mint közlekedési eszközhöz automatikusan kapcsolható az utazás, mint életmetafora. Az ember életében folyamatosan küzd az életben maradásért, hogy feljebb kerülhessen a társadalmi ranglétrán, hogy megtalálja a helyét, akárcsak egy utas a villamoson.
A villamos népe a társadalmat jelképezi, amihez az ember megpróbál alkalmazkodni, minél jobban megfelelni, hogy ne taszítsák le, ne zárják ki őt.
A kapaszkodók jelentik a segítségeket az életben, azokat a személyeket, jelenségeket, amely segítségével át lehet vészelni a nehézségeket.
Maga az út a villamosra való várakozástól a végállomásig a születéstől a halálig leélt életet jelképezi.
A halált egy olyan jelenségnek írja le, mely váratlanul és előfordul, hogy rossz időben, már akkor érkezik, amikor megtalálta helyét a világban. Ennek ellenére a főszereplő nem tanúsít tiltakozó magatartást a leszállás ellen. Megbékél a halállal, elfogadja azt és békében távozik – „Elmosolyodtam. Lassan leszálltam.”
…
