A szerző hangsúlyozza, hogy egy pillanatig sem gondolta, hogy ténylegesen két különböző én lakozik bennünk, ez csupán egy feltételes modell amely hasznos módszer az önuralomhiány által felvetett problémák végiggondolására. Ilyen értelemben tekinthetünk úgy is a tervezőre (lassú, megfontolt, elmélkedő), mint aki a prefrontális kéregben, agyunknak a tudatos és racionális gondolkodással társítható részében lakozik, míg a cselekvő (gyors, impulzív, ösztönös) a limbikus rendszerünkkel kapcsolhatjuk össze.
Ezzel a tervező-cselekvő rendszerrel szemben a közgazdászok kedvenc hivatalos modellje (a David Labison Harvardi viselkedési közgazdász állt elő majd később Matthew Rabin és Ted O’Donoghue csiszolta tovább) a béta-delta, melynek előnye a matematikai egyszerűsége. A béta-delta modell lényege, hogy a jelent előnyben részesíti a jövővel szemben. Ez azt jelenti, hogy ha egy győzelem most 100 egységet ér, akkor egy győzelem 1 év múlva vagy bármennyi év múlva csak 50 egységet ér. Ez aránytalanul torzít a jelen felé, ami következetlen döntésekhez vezet. Az életünk számos területén szükség van a tervezésre és az előrelátó gondolkodásra, ezért nekem személy szerint jobban tetszik a tervező-cselekvő modell a béta-delta modellel szemben.
A béta-delta modell eredeti gondolatának kiötlője és a séma finomítói a két gondolkodásmód végletét vázolják fel: a teljesen tudatos és a naiv. Thaler egy harmadik állásponton van, mégpedig, hogy részleges naivitásról beszélünk. …
