A vándorló népek többnyire számottevő önálló kőépítészettel nem rendelkeztek (nem volt rá igény). Fejlett volt viszont a díszítőművészetük, textilművészet, fémművesség, fafaragás, kerámia, stb. Népcsoportonként eltérő formakinccsel járultak hozzá a romanika művészi arculatához. Az ír-kelta területen a végtelen terülő mustraként kialakított fonatdíszítés a jellemző, közötte díszítő jellegű állatalakokkal. A longobardok két- és háromeres fonatdíszeket alkalmaztak (a kötélfonás formaeleme), de megjelentek a szimbolikus szörny-alakok is. A normannok díszítésére a geometrizmus a jellemző (cikk-cakk motívum, törtpálca, fűrészfog-motívum, hurkolás), elsősorban a korábbi faépítészet és ácsmesterség továbbéléseként. A honfoglaló magyarok díszítőművészetében a fonatdíszek, a palmetta-életfa motívumok dominálnak. Valamennyi népnél jelentős az ősi, totem-állat ábrázolása, ennek krisztianizált formája élt tovább a romanika szörnyalakjaiban és szimbólikus ábrázolásaiban.
Nagy Károly birodalma Róma utódja kívánt lenni, s mert a jogfolytonosság itt nem volt megalapozott, hitelességének látszatát az antik programszerű megidézésével növelték. A constantinusi róma volt a példakép, s azon belül a régi Szt. Péter- bazilika az egyházi építkezések legfőbb ihletője.
A Sankt Gallen-i tervből és a Saint-Riquier példájából tehát általános tanulság: az antikvitáshoz való visszatérés és az abból bátorítást nyerő – ám attól függetlenül is már meglévő – tömegformákban való gondokodás kialakított egy jellegzetes Karoling kori bazilikatípust, melynek fő ismérve: additív rendszer, elvileg tengelykeresztre szervezett, hatásában centralizáló tömeg, vagyis a lehatárolt belső térrel szemben a külső térbe való beállás, általában véve a térrel szemben annak ellentettje, a „térbeliség”. A fejlődés e fővonalán kívül keletkeztek más típusú alkotások is. (Oviedo - Sta. Maria de Naranco, dél anglia- Bradford-on-Avon – Szt. Lőrinc templom)…
