3. Befejezés
Tehát René Magritte önálló, egyéni festői világot alkotott, művei félreismerhetetlenül sajátjai, s még alapállásukban is különböznek a kortárs szürrealisták műveitől. Művészetében újraértelmezte a világot, a jelenségeket, saját belső törvényei szerint. Egyértelmű hogy gyermekkori traumái, édesanyja halála és a sok költözés megjelenik művészetében, burkolt módon tálalva azt a befogadónak. Eltér kortársaitól is, hiszen képei nyugodtságot és a kellemes színek és mesebeli ábrázolásmód majdhogynem vidámságot, játékosságot sugároznak. Ezekbe a képekbe burkolja be a mögöttes tartalmat, a titokzatosságot, a misztériumot, amivel gondolkodásra készteti az embert, legfőképp az élet értelmére, arra, hogy lássunk a dolgok mögé. Ezt nyilatkozta egyszer a festő: ,,Félreismerik művészetemet azok, akik azonosítják a szimbolizmussal…Az emberek szüntelenül szimbolikus szándékokat kutatnak képeimen, pedig hasztalanul, mivel soha nem folyamodtam szimbólumok alkalmazásához.” Tehát összességében lehetne azt mondani, hogy Magritte festészetének pszichológiája az, hogy nincs pszichológiája? Igen is meg nem is. Az ő pszichológiája az ember és a mindenség összevetése, a misztériummal való foglalkozás és a titkok. Mint ahogy egyszer mondta: ,,Csakis az a festészet méltó a figyelemre, amelynek lét oka ugyanaz, ami a világ lét oka: a titok.”
…
