Az óvodai kiközösítés:
Óvodáskorban, a gyermekközösségekben számos agresszív megnyilvánulást figyelhetünk meg, ami az óvodások fejletlen szociális és emocionális készségeivel, nem megfelelő kapcsolatteremtő próbálkozásaival, valamint korlátozott nézőpontváltási és indulatkezelési képességével magyarázható. Már ebben a korban megjelenik az agresszió sajátos formája, ami az áldozat ismételt bántását jelenti a figyelemfelkeltés, a kontrollszerzés vagy az erőfitogtatás eszközeként. Ha a közösségbe kerülés kezdetén a szülők, óvodapedagógusok nem lépnek közbe, és a bántó viselkedés sikert hoz, a pozitív társas viselkedés helyett ez a magatartásforma erősödik meg. Megjelenik a fizikai bántalmazás (például célszemély megverése/megveretése, lökdösése, megcsípése) mellett a verbális (csúfolás, bántó megjegyzések, fenyegetés) és a kapcsolati forma (másik közeledésének elutasítása, kiközösítés) is, de alacsonyabb a szerepek stabilitása, vagyis még kevés az olyan gyerek, aki rendszeresen áldozati szerepbe kerül. Az iskoláskorúakkal ellentétben, az óvodás gyermekek kevésbé rendszerezetten működnek együtt, ha kiközösítésről, csoportos kiutálásról van szó. Az óvodások még nem tervezik meg előre, hogy valakit közösen kinézzenek maguknak, náluk ez még spontán. Ezzel együtt is megtörténik az óvodai kirekesztés, aminek több árulkodó jele is lehet.
…
